2014. június 30., hétfő

Friss

Feltettem néhány régebbi novellámat, nézelődjetek és mondjatok vélemény, kérlek! Sokat számítana Nekem. :)
Valamint nemsokára elkészülök a félbehagyott regényeim és a még el sem kezdettek leírásával, szóval kaptok majd egy kis ízelítőt a nemsokára megjelenő történetekből^^
Igyekszem minden nap jelentkezni és szépítgetni, frissíteni az oldalt.
Csatlakozzatok bátran az én kis Világomhoz:Timcsó

Félek

Mindig is aggasztott, hogy mások vajon mit gondolhatnak rólam. És ez most sincs másképp. Az évek során sikerült valamennyit fejlődnöm, már nem érdekel annyira, de még is félek, hogy egyesek milyen szemmel néznek majd rám, ha megtudják, nekiálltam ennek az egésznek. Félek, hogy majd az ismerőseim kigúnyolnak, mondván: ez egy hülyeség.

De még is...A félelmeim ellenére, vagy inkább éppen azért írok most. Úgy érzem, ha kiírhatom magamból, ha megoszthatom másokkal, főleg olyanokkal, akik ugyanettől szenvednek, sokkal jobban fogom magamat érezni. Tulajdonképpen nincs is mitől félnem!
Mikor középiskolába kerültem, annyira féltem mások véleményétől, hogy semmit sem mertem önállóan megtenni, kimondani. Mostanra már önálló személyiséggé fejlődtem, de néha beleesek abba a hibába, hogy szégyenlem magam azért, amit kimondtam, vagy megtettem. Pedig nem kéne! Senkinek sem kell szégyellnie magát azért, amit tett, vagy mondott. Főleg azért nem, mert már úgy sem változtathatunk rajta :) Amit tettünk, azt meg kellett tennünk. Amit mondtunk, azt ki kellett mondanunk. Ezeken a dolgokon nem éri meg rágódni, hiszen már elmúltak!

Sokat gondolkodom a múlton. Mi lett volna, ha...? Mi lett volna, ha nem megyek el abba a táborba? Mi lett volna, ha hagyom az egészet és továbblépek? Mi lett volna, ha nem hallgatok a barátnőm tanácsára? Nem lennék most ezektől a dolgoktól tapasztaltabb. Nem lennének ilyen szép emlékeim, és ilyen nehéz leckéim. Nem az az ember lennék, aki most vagyok... Az elmúlt két évem nagyon sűrű volt. Megbántottak, én is megbántottam másokat. Aztán megvigasztaltak, boldoggá tettek. És megint összetörtek. Sokat szenvedtem, de mindig volt mellettem valaki, aki segítsen. Ismét szerelmes lettem, majd megint összetörtem, és rájöttem, hogy egy bizonyos valakit a múltamból még sem sikerült elfelejtenem.
Még sincs okom panaszra, hiszen ha jobban körülnézek, van akinek még ez sem adatott meg. Persze nekik is el kell ezt fogadniuk, és be kell látniuk, hogy ez nem marad így örökké! :)
Még mindig valami olyanban reménykedem, amiben nem kéne. De úgy érzem, hogy ennek itt és így még nincs vége! Valószínűleg csak a szívem mondatja ezt velem, vagy inkább a remény, de idővel úgy is minden eldől. Akiknek együtt kell lenniük, azok együtt lesznek, aminek meg kell történnie, az megtörténik. Nem tehetünk ellene semmit!
Nos, hát én az elmúlt két év során váltam azzá, aki most vagyok. És, hogy őszinte legyek: közel vagyok ahhoz a személyhez, akivé válni szeretnék!

A lényeg, hogy senki se bánja azt, amit a múltban tett, ne akarja megváltoztatni azt, ami már megváltoztathatatlan. Amit abban a pillanatban a legjobb döntésnek gondoltál, az akkor tényleg a legjobb döntés volt. Hogy most másképp gondolod, az már úgy is mindegy. Egy tapasztalattal több. A múltra sosem szabad úgy gondolni, hogy milyen rossz, bárcsak másképp történt volna... Csak is úgy szabad visszatekinteni, hogy ennek így kellett történnie, nem bántam meg, és milyen szerencsés vagyok, hogy ebből is tanulhattam!
Légy az, aki lenni szeretnél és SOHA ne szégyelld azt, amit megteszel, vagy kimondasz!

Üdv az én kis világomban

Üdvözlök minden kedves idetévedtet!

Már egy jó ideje gondolkodtam egy blog létrehozásán. Nem újdonság számomra a blogolás, de eddig csak kisebb fanficiket láthattatok tőlem, sajnos azok sem lettek befejezve^^"
Most viszont arra gondoltam, hogy ezen az oldalon megosztom Veletek személyes véleményem, tapasztalataim és gondolataim. Mint a blog címe is mutatja "Fény az alagút végén" egy kis segítséget szeretnék nyújtani azoknak, akik úgy érzik szükségük van rá, és persze Magamnak is. :)
Néha mindenki úgy érzi, hogy elveszett, a gödör legaljára került, hogy már nincs Remény. Van egy jó hírem: Remény mindig van! Csak tudni kell belekapaszkodni, tudni kell meglátni a Fényt minden apró vagy épp nagyobb mélypont közepén is!

De nem csak a lelki bánatok kerülnek ám ide ki, hanem pár alkotásomat, irományomat is szeretném Veletek megosztani. A zene sem áll távol tőlem, de abban még sajnos nagyon kezdő vagyok, így nem biztos, hogy összejön, de ha kitartó vagyok, szeretném megmutatni Nektek gitár covereimet is. Valamint most a fejembe vettem, hogy a fotózást is kipróbálom, így nemsokára (amint sikerül beruháznom álmaim fényképezőgépére) képeket is láthattok Tőlem^^

Ha kérdésetek van, esetleg szeretnétek valamiben segítséget kérni, nyugodtan írjatok, kérdezzetek! :D
Az oldal még nagyon kezdő stádiumban van, ezért szíves elnézéseteket kérem, de addig is terjesszétek és minél több barátot, ismerőst, rokont hívjatok meg ide :D

Nem sokára találkozunk: Timcsó^^